#000000MENü

Drop Down MenusCSS Drop Down MenuPure CSS Dropdown Menu

2012. júl. 29.

Heti beszámoló - Borúra derű és Derűre ború


Sziasztok!
Újra vasárnap van. Csak úgy peregnek a hetek a nyári szünetből. Vegyes érzelmekkel teli hét volt ez a mostani. Kaptam hideget, meleget egyaránt. ( És ez most még az időjárásra is vonatkozik ) Múlt héten a páromnál voltam (szereteeeem<3), úgyhogy ezért volt kevesebb a bejegyzés. 
Az ő gépén sajnos nem tudom szerkeszteni a bejegyzéseket. Barátommal szerencsére mindig nagyon jól elvagyunk, ketten is feltaláljuk magunkat. Nem szoktunk unatkozni egymás társaságában. Múlt héten még kerítést is festettem, ő pedig csiszolt, úgyhogy jól haladunk az új "mahagóni" színű kerítéssel. Tegnap is voltunk együtt sétálgatni, út közben találtunk egy focilabdát, passzolgattunk egy picit. Jó volt. :D 


***


A héten mindenki izgulhatott, hogy felveszik-e álmai egyetemére/főiskolájára, én most ebben a "csoportban" nem voltam benne, ugyan is nem adtam le a jelentkezésemet. Itt vétettem el életem egyik legnagyobb hibáját is egyben. :D Azt hittem ráér a jelentkezés az OKJ elvégzése után is, de kiderült, hogy 2013-tól muszáj, hogy legalább egy emelted legyen egy érettségi tárgyból. Na hát én erről még nem tudtam semmit 2 évvel ezelőtt, úgyhogy nem is mentem semmilyen tárgyból emeletezni.. Ráadásul ami még poén, hogy az okj-s papírom egy darab pontot sem ér majd az egyetemen. Aztán utána jött a pontok kihirdetése, és kiderült, hogy kb. 50 ponttal több pontom van, mint amennyi szükséges az áhított szakhoz, úgyhogy sanszos, hogy felvettek volna a Károli Gáspár Ref. Egyetemre. Úgyhogy most eléggé megnehezítettem a saját életemet. Tanulhatom itthon egyedül az angolt, hogy jövőre tudjak érettségizni belőle, megint. Az angol középfokú érettségim is csak hármas lett, 
úgyhogy gőzöm sincs, hogy hogyan fogok az emelten megfelelni.


 (Nem is tudom, hogy mik a követelmények emelten, úgyhogy még ennek is utána kell járnom )
 Nem tudom, hogy hogyan álljak neki a tanulásnak. Egyedül, tanár nélkül minden nehezebb. 
Senki nem tudja elmagyarázni amit nem értek, ráadásul a szüleim sem néznek ki belőlem sokat. Magyarul el lettem könyvelve, hogy én már soha nem fogok bekerülni egyetemre, mert hülye vagyok. Na mindegy, nem szabad nyavajognom, mert ezt tényleg én szúrtam el. Azt hiszem egész életemben emlékezni fogok erre a ballépésre. >.< Csak a magam dolgát nehezítettem meg, értelmetlen hülyeség miatt. Wáá. És most még csak nyugtatás képpen nem is tudom rákenni senkire ezt a rossz döntést, mert én  egyedül baltáztam el. 
Szegény páromat sem vették fel a SZIE -re. Egy csomó szakot nem is indítottak, úgyhogy esélye sem volt szegénykémnek. Ő meg most nagyban matekozik, mert neki meg matek emeltre kell majd mennie, ahhoz hogy újra jelentkezhessen. A sulimról pedig időközben kiderült, hogy csak a pénzt húzzák le a diákokról. ( Ring szakképző ) Nem elég, hogy ez az első OKJ-m, még ennek ellenére is minden félévben 10ezret kell fizetnünk, ami elvileg ingyenes lenne. Aztán most kiderült, hogy a vizsgára + 40 ezret kell majd kifizetni, ami kapásból 80 rugó, a nagy INGYENES Okj.. hahaha Ez is teljesen felk*rta az agyamat rendesen. -.-" 

A suli most kiszabott 2 hét szakmai gyakorlatot, tehát most 2 hetet ingyen dolgozom egy cégnél. Ami rosszul hangzik, de örülök, hogy én legalább ennyivel megúsztam, mert a többi o.társam nem talált céget ahová elmehetett volna és 25 ezret kellett kiperkálnia ezért a sulinak. Úgyhogy én még meg is úsztam. 
A melót múlt héten kezdtem Pestszentlőrincen. Panaszom sem lehet, a főnökkel tegeződünk, nagyon aranyos, és még kaját sem kell vinnünk mert a közeli Lidl-ben vesz mindig kenyeret, májkrémet, párizsit, innivalót. Úgyhogy el vagyunk látva. :D Mellettünk egy jó kis pizzázó van, vettünk is pizzát már az első munkanapon az o.társammal. >.<  
Van egy kis műtermünk, és még egy szolárium is van. :D 
Sajnos jó messze van, összesen 4 órát ingázom az utazással egy nap, de mondjuk nem olyan vészes, ki lehet bírni. 1 nap 6 órát vagyok bent, úgyhogy olyan este 7 felé érek haza nagyjából. Szerencsére csak egyszer van olyan, hogy egymás után 4x kell bemennem, úgyhogy így még könnyebb a dolog. 


***
Múlt hét előtt megnéztem egy nagyon nagyon jó animét, a FB oldalon azt hiszem postoltam is egy AMV-t róla. Majd hamarosan jön is egy beszámoló, mert tényleg nagyon tetszett. Megható volt az egész. ^^
Aztán most rákaptam a Szex és New York-ra. Mindig csak egy két részt láttam a viasaton, és összevissza, tehát most rávettem magam, hogy megnézzem az első évadtól kezdve. :D 
A Rúzs és New York sorozat is tetszett, lehet hogy azt is megnézem még a nyáron. Húha, túl sok tervem van a nyárra. >.<  Pedig annyira nem vagyok egy sorozatnézős típus. 
( http://onlinewebfilmek.blogspot.com/2011/12/szex-es-new-york-1-6-evad-2004.html ) itt a link, ha esetleg valaki meg akarná nézni. :D



***
Aztán a borúra jött egy kis derű, ugyan is Nóra blogján nyertem egy nyereményjátékon. :D Nagyon örültem neki. Annyi mindent nyertem, hogy fel sem fogom még most sem. :D 
Többek között parfümöt, alapozót, MUA rúzst, lakkokat. Mintha kitalálta volna a jótündér a gondolatomat, mert pont mostanában fogyogatott el az alapozóm és a parfümöm is. Rúzst meg bevallom még nem használtam. Úgyhogy a rúzsszüzességemet mostanában fogom elveszíteni :D


Hm nem tudom miért, de mostanában idegesít a zene. Veletek is előfordult már, hogy bekapcsoltátok a web rádiót, vagy a sima rádiót, és egyszerűen nem jöttél rá, hogy mi zavar, és amikor valaki kikapcsolja a zenét, akkor rájössz, hogy valójában a zene idegesített? Mostanában egyre gyakrabban fordul elő nálam ez a jelenség, ha egyedül vagyok. 


***
Azt hiszem mára ennyi volt, holnap ismét hétfő, jaaaj. :D 
Legyetek jók. A júliusi magazinok feltöltését befejeztem, jövő héttől jönnek az augusztusi számok. ^^
*Chu chu*

23 megjegyzés :

  1. Nem tudsz angoltanárhoz járni? Én is emelteztem, nekem nagyon sokat segített, főleg a szóbeliben.
    A "ballépésről" pedig: tudom, hogy most nagyon rossz érzés, de ha belegondolsz, pár év múlva már magadon nevetve fogod mesélni a sztorit :) Tudod, úgy még sose volt, hogy sehogy se lett volna :)
    Egyébként milyen OKJ? Barátom Pestszentlőrincen lakik, hol dolgozol? :) Barátom is OKJ-zott, szerencsére most felvették egyetemre, neki 20ezret kellett fizetnie "alapítványi díj"ként, de a vizsgákra el sem ment, meg nem is járt be, mert annyira nem tanítottak semmit, hogy felesleges volt... Annyira volt komoly az iskola, hogy pl. a szomszéd suli wifijét használták, mert sajátra nem futotta.
    Nálam is van olyan, hogy egyszerűen idegesít a zene, és csendre vágyom :)

    VálaszTörlés
  2. Sajnos most az anyagiak miatt nem engedhetjük meg az angoltanárt. :(
    Hát igen, az érettségitől is hogy paráztam anno, és most már visszanézve nem egy nagy cucc, de tudom, hogy nagyon sokat kéne tanulnom angolból, mert azért vannak hiányosságaim sajnos. :/

    Ez fotós OKJ, Bp-n a Móricz-on van Ring Szakképző a neve.
    Én is mondtam anyának, hogy ez csak pénz lehúzás lesz, és hogy had ne menjek el vizsgára, de erről hallani sem akar. :/

    Én Fotó-B stúdióban dolgozom, pont a Pizza Kuckó mellett. :D Azt hiszem van mellettünk még egy fagyizó, meg a Lidl. :D Az utcanevet nem tudtam még megjegyezni. >.<

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :( Hát, akkor nagyon sok gyakorlás vár rád. Jó lenne egy olyan barátnő, ismerős, aki nagyon jó angolból, és tudsz vele rendszeresen beszélgetni. Mindenképpen arra a 3 feladatra is gyakorolj külön, mert pl. sokaknak nem megy az asszociáció a képes feladatnál. Ha szeretnéd, írj emailt (bencsikeszkukacgmailpontcom), és megpróbálom felidézni az emlékeimet :)
      Pedig a fotózás még érdekes is lenne :) És hova szeretnél bekerülni?
      Így nem ismerős a hely :D

      Törlés
    2. Bizony, elég sokat kell tanulnom majd, de megéri mindenképpen, mert tervbe van véve egy Londonba kiköltözés dolog. :D Úgyhogy jó lenne ha tudnék beszélni normálisan angolul.
      A nővérem kint lakik, de most szült nemrég, úgyhogy szerintem nem tud nagyon foglalkozni velem.

      Igen a fotózás érdekes, tényleg, csak az OKJ papírral nem megyek sokra sajnos. :( Na meg nem is tanítottak olyan dolgokat, amivel el mernék vállalni egy tablófotózást például.

      A Károli Gáspár Református Egyetemre, azon belül a Japanológia szakra, és azon belül a japán tolmácsolás érdekelne. ( Budapesten van az egyetem )


      Köszönöm lehet, hogy élnék a lehetőséggel, a szókincsemmel nincs baj, mert nap mint nap beszélgetek neten külföldiekkel, csak sajnos ott nagyjából 3 igeidőt használunk a többi meg felejtős. :D

      Törlés
  3. Eni figyi...én is gondolkoztam, h jelentkezem egy kövi egyetemre és kiváncsiságból megnéztem, h egyáltalán felvennének-e (2004-ben érettségiztem..)
    És igen, simán felvennének!

    A PÓTFELVÉTELI eszedbe se jutott???????????
    http://www.felvi.hu/felveteli/jelentkezes/aktualis/potfelveteli2012

    Ha már az első körbe lecsúsztál róla, ezt vétek lenne kihagyni, pláne, h tudod, h BIZTOSAN felvennének!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De sajnos pótfelvételivel csak a fizetősekre lehet jelentkezni :(

      Törlés
    2. igen, én is most olvastam az infót. Sajnos nekem tök mindegy, de gondolom Eninek nem.

      Azért elég gecc dolog a kötelező emelt szintű.

      Törlés
    3. Szia!
      Dehogynem jutott eszembe. Már július elején írtam emailt a sulinak, de sajnos arra a szakra nem lehet pótfelvételin jelentkezni :(
      ( KRE - japán szak )

      Elte meg el van szállva magától a 400 fölötti költségtérítéses pontjával. Az államira meg kb 10-20 ponttal volt több. Meg azt néztem, hogy csomó szakon a fizetősnél volt több pont, nem az államin. Meg se gondoltam volna. :D ( a nem indult szakokról nem is beszélve, az is rengeteg volt :/ )

      Törlés
    4. háhá, arra a szakra amire most én járok 46(!) pont kellett, mikor én felvételiztem 340akármennyi :DDD Elte egyébként, csak ugye ott is vannak slágerszakok, az enyém úgy tűnik kiesett a pixisből...mondjuk nem is csodálom :P

      Ja, én is néztem, h pl. orvos képzés egyáltalán nem indult egyik egyetemen se o.O

      Törlés
  4. phoenix, az nem lett volna baj, hogy fizetősre megyek, mert egy jó kis újítás szerint az államisok x évig ( asszem 9) csak itthon dolgozhat a diplomájával, az én szakom meg szinte csak külföldre orientálódik.. Meg úgy is tervezem az életemet, hogy nem akarok itthon maradni, és nem lenne jó, ha így megszabják hogy x évig itthon kell ülnöm a fenekemen az államis diplomámmal.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja bocsi, azt hittem, hogy ha az angoltanárt nem tudjátok megengedni, akkor a fizetős sulit sem.

      Törlés
    2. ha jól tudom, annyi évig kell Magyarországon élned(!), nem feltétlenül dolgoznod, tehát ha gyereket szülsz, az is beleszámít ebbe az időintervallumba, ahány félév a suli.
      ha mondjuk 12 félév a suli, akkor 12 évig kell itthon dekkolnod...

      és azt nem mondták, h miért nincs pótfelvételi?
      Költségtérítésesre mindig "akad" 1-1 szabad hely...

      Törlés
    3. De, dolgozni kell, és 20 éven belül kell letudni az x évet.
      "A halmozottan hátrányos helyzetűeknek nem kell teljesíteni a feltételeket, ahogy azoknak a nőknek sem, akik legalább három gyermeket vállalnak.

      A kötelezettség vagy annak egy részének teljesítése alól azokat is mentesíthetik, akik megváltozott munkaképességűek, tartósan betegek, balesetet szenvedtek, két vagy több gyermekük van (egy gyermeket azonban csak az egyik szülőnél lehet „beszámítani”)."

      "Ha megszegik a szerződést, a képzési költségeknek csak a felét kell visszafizetniük, ha pedig az előírt idő másfélszeresén belül nem szerzik meg az oklevelet, a negyedét."

      http://eduline.hu/felsooktatas/2012/7/17/Hallgatoi_szerzodes_kerdesek_es_valaszok_PK1Q7M

      Törlés
    4. phoenix:

      igen sajnos a fizetős sem menne saját pénzből, arra diákhitelt szeretnék felvenni, mindenképpen.


      paphu:
      Már hetek óta bombázom őket az emailekkel. Azt írták, hogy nem lesz benne a meghirdetett szakok között és kész. :/ Nagyon nem magyarázták meg, pedig fizetősre mentem volna. Néztem én is a pótfelvételi listát, de ott sem találtam meg a szakot :(

      phoenix:
      Igen ezt olvastam én is, amit bemásoltál. :/ Enyhén elkeserítő. Valahogy mindig kitalálnak valami oltári baromságot.

      Törlés
    5. De ezekkel a feltételekkel szerintem még mindig jobban megéri államira menni, hiszen csak a felét kell visszafizetni, ha nem teljesíted a feltételeket.

      Törlés
    6. Igen, persze jó lenne nekem is, csak nincs meg a 450-430 pontom. :(
      Csak 300 van.
      Amit nem értek, mert elvileg lehet úgy venni a pontokat, hogy csak az érettségi pontok kétszerese nem? De az úgy nekem több pontra jön ki, na mindegy. Nagyon nem vagyok benne ebben a pontszámolósdi témában . :D

      Törlés
    7. Azt hiszem, idén volt az utolsó alkalom, hogy csak duplázni lehetett.
      Egyébként hol írja, hogy csak 300 pontod van? Felvi.hu-n van pontszámító kalkulátor, vagy ott láttad a 300 pontot?

      Törlés
    8. Na ne >.< Ha tényleg idén volt az uccsó alkalom, akkor én tuti nem kerülök be egyetemre a jövőben.
      ( A tanulmányi eredményeket a jó indítás után mindig nagyon eltoltam az év végére. )

      Amúgy igen a felvi írt ki 288 pontot.
      Ha meg másik szakra kattintottam akkor meg csak 246 pontot. Na mindegy, nem is idegesítem magamat ezzel, mert ma sem fogok tudni aludni.

      Törlés
    9. Az eltérő pont amiatt van hogy más más tantárgyakat számítanak be különböző szakokon/suliknál a pontszámításhoz.

      Lehet érdemes lenne személyesen megkeresned a fősuli dékánját, hogy méltányossági alapon hátha utólag felvennének, még ne add fel. Egy próbát megér.

      Törlés
    10. Köszönöm. Igen most már rájöttem ^_^"

      Írtam emailt a dékánnak. Ha valami apró remény felcsillan akkor természetesen személyesen is bemennék hozzá beszélni.

      Törlés
    11. Egyébként tényleg nyugodtan írj az emailemre, ha kíváncsi vagy az emeltangolos tapasztalataimra :)

      Törlés
  5. Nem tudom, én egyre nagyobbakat csalódom Magyarországban, meg az ő kis hirtelen jött új szabályaiban. Ha tudtam volna annak idején, hogy kötelező lesz az emelt, akkor simán megcsináltam volna. De eltelt egy "kis" idő, és már a tanulási rutinból is kiestem, ugyanis az OKJ-n semmit nem tanítanak. Nehéz lesz visszatérni a napi szintű tanuláshoz. Nyelv meg persze nehezebb, mert nem egy bemagolós tantárgy

    VálaszTörlés

Kedves olvasóm!
Nagyon örülök, hogy írtál kommentet!
Amint tudok vissza is írok! <3

XoXo
Annie

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...