#000000MENü

Drop Down MenusCSS Drop Down MenuPure CSS Dropdown Menu

2016. szept. 30.

50 halott 3 hónap alatt egy japán kórházban?!


Egy furcsa jelenség ütötte fel a fejét Kanagawa prefektúra, Yokohamában, az Oguchi nevű japán kórházban. 3 hónap alatt nagyjából 50 halálesetet jegyeztek fel, ami nem kicsit furcsa. A rejtélyt csak fokozza, hogy a halálesetek kivétel nélkül a 4. emeleten történtek. 


Az első eset két idős, 88 éves emberrel történt, akik ugyan olyan tünetekkel hunytak el. A halál beállta után az eredményekből kiderült, hogy mindkettejük vérében olyan vegyszereket találtak, amik egy normál háztartásban tisztítószerként megtalálhatóak. Az FNN meginterjúztatott pár nővért, akik azt állították, hogy a 4. emelet biztosan el van átkozva.  Valószínűleg ezt a tényt, az is befolyásolta, hogy a négyes számról a japánok a "halálra" asszociálnak, mivel a   (ami azt jelenti, hogy  “négy” azt úgy olvassák, hogy “shi”) ami egyezik hangzásra a  (aminek jelentése “halál” és szintén“shi” -nek olvassuk).



A rendőrség már nyomoz a különös eset ügyében. A rendőröknek nehéz az ügyben vizsgálódni, mivel a halottakat, szinte azonnal elhamvasztják, így esélyük sincs alaposabb kivizsgálásra.
Reméljük minél előbb megoldódik a rejtély.



Forrás: http://headlines.yahoo.co.jp/videonews/fnn?a=20160926-00000338-fnn-soci

2016. szept. 29.

⦗ FASHION ⦘ ACDC RAG - Kimono kabátok Harajuku stílusban



A Village Vanguard online store-ban már elérhető a vadiúj kimono vonal Harajuku style-ban.  Az ACDC RAG márka mindig is a színes, feltűnő , kissé elvont stílusáról volt híres, és ez az új Kimono vonalban sem volt másképp. Az univerzumos macskás style-tól a pandás, unikornisos mintáig, minden megtalálható. A lejebb látható Kimono kabátok ára 4212 ¥, ami nagyjából 10.000Ft. Szerintem nagyon vagányak, nekem a macskás design tetszik leginkább. :D 

Village Vanguard Store | LINK





















2016. szept. 28.

⦗ FASHION ⦘ Modern víztaszító esernyő Japánból


Mint sokan már tudjátok, Japánban van egy bizonyos tájfun időszak, 
amikor 1 hónapon keresztül esős idő van. Az esővel nincs is nagy gond, inkább a temérdek mennyiségű vizes esernyő szokott bosszantó lenni ezekben az időszakokban. Japán persze elég felkészült, így mindenféle dolog található az üzletekben, állomásokon, ahová a vizes esernyődet teheted. A legtöbb bolt a vizes esernyőknek kikészít átlátszó zacskókat, hogy ne csöpögtesd végig az egész üzletet, máshol pedig konkrétan esernyő szárítókkal is találkozhat az ember.


Természetesen a bosszantó probléma megoldására már ki is találtak egy új fajta esernyőt, ami taszítja a vizet, így nem kell boltról boltra járva bajlódni a becsomagolással és a szárítgatással. 
Az esernyő egy bizonyos hidrofób anyaggal van bevonva, amitől a víz gyakorlatilag lepereg és ezáltal nem lesz nedves egyáltalán. 
A víztaszító esernyőnek két fajtája elérhető Japánban. Az egyik kb. forintban átszámolva 11.000Ft, a másik összecsukható fajta pedig 14.000Ft-ba kerül. Ez kicsit húzós ár egy esernyőért, de biztos lesz rá vevő még így is. 



* Videó* 



2016. szept. 25.

Szuper sulikezdési akció a JUSTASIA.HU webshopban!


A www.justasia.hu ismét remek akcióval látott el bennünket. ^^
500 japán yen értékű kupont lehet most náluk felhasználni, ami nagyjából a jelenlegi árfolyam szerint olyan 1300 ft körül mozog. Szerintem érdemes kihasználni, esetleg többen összeállni a postaköltség felezése miatt. :) 

Részletekért klikk IDE!! 



2016. szept. 9.

⦗ COSMETIC ⦘ Innisfree Jeju volcanic pore cleansing foam | Koreai kozmetikum teszt


Sziasztok!
Ismét egy termék tesztet hoztam nektek. 
A képen lévő termékeket a www.ambroziakozmetikum.net oldaltól kaptam, hogy kipróbáljam őket. 
Ebben a cikkben az Innisfree Jeju volcanic pore cleansing foam nevezetű, pórustisztító habról lesz szó, ami az egyik legnépszerűbb koreai márkától származik. 


A hivatalos leírás szerint: 

" Pórustisztító arclemosó hab, mely a Jeju vulkánból származó bőrbarát ásványi anyagok segítségével hatékonyan és kíméletesen távolítja a pórusokban rekedt faggyút és szennyeződéseket.
A Jeju vulkáni anyag enyhén lúgos, ami az emberi szervezet számára jótékony tisztító hatással bír." 


A termék szerintem hatalmas kiszerelés. Valószínűleg még 2 hónapig biztosan elég lesz, pedig július óta használom. Ez látszik a képeken is, hogy jó nagy kiszerelés, pontosan 150 ml. 
Egyébként magát a terméket az Etude House Baking Powder BB Deep Cleansing Foam arctisztítóhoz tudnám hasonlítani. A tesztet róla ITT találjátok.




Nagyon szeretem ezeket a termékeket, mivel az itthon kapható Garnier és társai pont tini koromban szárította szét az arcomat és hagytak bennem vegyes érzéseket. Azóta kicsit féltem is ezektől a típusú termékektől, mint az arctisztítók , és a bő alkoholtartalommal rendelkező arctisztító folyadékok, amik kifejezetten pattanásos bőrre találtak ki, de mégis tele van alkohollal, ami csak még jobban árt, mint használ egy tini bőrének. 


A koreai kozmetikumok hála istennek viszont cseppet sem hasonlítanak az itthon kapható termékekhez. 
Már előtte az Etude baking powder arctisztítója is nagyon tetszett,
 ezért kíváncsi voltam az Innisfree változatra is, mivel ezt a márkát is nagyon szeretem. 
Semmi csicsa, sok szép összetevő, és engem pont nem irritál benne semmi, úgyhogy javaslom mindenkinek, aki hatékony arctisztítást szeretne a nap végén. 
Én mindig este fürdés közben szoktam használni, bevizezett arcbőrre teszem fel,
 és gyengéden átmasszírozom vele a bőröm. 
Az állaga ilyenkor kicsit megváltozik és puha, hab formátumot vesz fel.
 Vannak benne apró gömböcskék, amikből arcra kenve nem érzek semmit igazából, 
szóval ne ijedjen meg senki attól, hogy a termékben szemcsék vannak, mert tényleg nem érezhető, szóval radírozó hatásra szerintem ennyi szemcse mennyiségtől nem kell tartani. Az illata nagyon kellemes, én nagyon szeretem, olyan tisztaság érzetem lesz tőle. 

Egy kicsit jobban megszerettem ezt a terméket, mint az Etude termékét,
 mivel szerintem több sminket szedett le az arcomról. 
Sajnos a szempillaspirál nyomaival ő sem birkózik meg, 
de én erre egyébként is egy sminkkendőt használok, mert csak azzal tudom leszedni maradéktalanul, 
úgyhogy ezt nem venném negatívnak a termék rovására. 
Sajnos az én orrom nagyon mitesszeres, ilyen puha arctisztítótól nem vártam teljes pórustisztítást, annak ellenére, hogy maga a termék ezt reklámozza. Szerintem ahhoz olyan típusú termék szükséges, mint az orrtapaszok, amik valóban ki tudják húzkodni a mitesszereket. 
Összességében én bárkinek ajánlom, mert tényleg nagyon jó kis arctisztító, én nagyon megszerettem, régebben lusta voltam este ilyeneket használni, de az ilyen állagú termékekkel más a helyzet, egyszerűen szeretek érte nyúlni, szeretem, hogy puhább és tisztább tőle a bőröm. 
Valószínűleg vissza fogok térni hozzá, ha csak nem találok olyan terméket, ami szintén hozza a hasonló minőséget, és összetevőket. 





Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...