#000000MENü

Drop Down MenusCSS Drop Down MenuPure CSS Dropdown Menu

2013. júl. 14.

My Diary - Japán Napok

Sziasztok!
Most hétvégén ismét megrendezésre került a Vásárcsarnokban a Japán napok. 
A párom nagy sushi-evő, szóval  mindenképpen meg kellett látogatnunk 
a "rendezvényt". :D
 Szombaton került sor a látogatásunkra. 
Ismét sok érdekes dolog volt. Elsőnek a Sushi pulthoz álltunk, hogy válasszunk valami fincsi sushit. 
Levi Lazac maki-ra szavazott, így 12 darabot egyből be is vágott. :D
 Az ára úgy 700Ft körül volt, 6 db makira számolva. Voltak "szettben" is sushi-k, de azok jóval drágábbak voltak. Plusz lehetett nigirit is kérni, maki helyett. 
Én már 2x próbálkoztam a Sushi-val, de valahogy sosem ízlett igazán. ^_^"


Aztán mégis rávettem magam, hogy megkóstoljam, és most így harmadik kóstolásra nem is volt annyira rossz íze, mint amire emlékeztem. :D Pedig most lazacosat ettem, és én kifejezetten utálom az összes halfélét,
 meg tengeri herkentyűt. :D 
Annyira meg akarom szeretni a sushit, hogy az valami hihetetlen. :D 
Teljes erőmből próbálom megszeretni, hogy ne hozzak szégyent Ázsia fan társaimra. :D wehehe


De, hogy itt ne fejeződjön be az újdonságok kóstolgatása, Levi vett nekem egy "mochi"-t, ami egy rizslisztből készült édes ázsiai sütemény. Nagyon nagyon édes, tömény íze van, 
állagra pedig zselésnek mondanám, belül a bab pedig egy keményebb állagú töltelékként volt jelen. 
A csomagolása szerint "Rice cake" -nek is nevezik. 
Japánban és Ázsia több részén is nagyon népszerű édesség,
 ami nincs tele cukorral, mégis iszonyatosan édes. 
Én alig tudtam a fél adagomat megenni. Igaz előtte bevágtam egy fél kg málnát is. :D


A mochi-ról még tervezek bővebben is írni, mert szerintem nem sokan találkozunk vele a mindennapokban, és igen különleges édesség, mind ízvilágban, mind állagra. 
Rengeteg fajtája létezik, általában az évszakok hatására változik az íze, színe, tálalása. :)
Valaki kóstolta már közületek e mochi-t? 


A Japán napok programja amúgy nagyjából hasonló volt az előző évekhez képest. 
Egy két újdonságot véltem felfedezni. 


Pl. volt olyan lehetőség, hogy 300 Ft-ért beöltöztettek Yukata-ba, amiben aztán pózolhattál , és lefotóztathattad magad annyiszor, amennyiszer szeretnéd. :D 
Barátom is nagyon rá akart venni, hogy öltözzek be, de aztán nem éreztem magamban elég merészséget  hogy bevállaljam mindenki előtt a dolgot. :D Haha
Emellett volt a szokásos origami hajtogatós program, ahol megmutatták, hogy egy-egy állatot, daru-t, virágot, hogyan is lehet hajtogatni.


Ismét volt Bonsai vásár, ahol az egészen kicsi bonsai-tól a nagyobbakig meg lehetett vásárolni. 
Az eladó készségesen segített bárkinek, aki érdeklődött a növénykék iránt. 
Nagyon tetszenek a bonsai-ok, de sajnos én az évek alatt már kettőt is kipusztítottam, úgyhogy valamiért az én szobám nem alkalmas a bonsai-ok nevelgetéséhez. :D 


Aztán ami még újdonság volt az öltöztetés mellett, az a Kimmidoll nevezetű áruház ottléte. 
Még nem találkoztam Magyar viszonylatban ezekkel a termékekkel, úgyhogy nagyon érdekes volt megnézni őket. A webshopjukat is átböngésztem, és tipikus " kawaii" dolgok kaphatóak náluk. 
Kicsit borsos áruk van, nagyjából, mint az eredeti Sanrio márkájú dolgoknak. 
Egy bögre 3-4 ezer ft körül mozgott. 
De voltak aranyos zsepitartók és szappantartók is. :D Írtó cukik voltak. 
Ha lett volna pénzem tuti elcsábultam volna, pont olyan "Enis" cuccok ezek. :D
Szépek és aranyosak. 
Babákat is lehetett kapni 2 ezertől - 23 ezer ft-ig terjedt az áruk. 
A kulcstartók pedig 2 ezer ft-ért voltak. 
De ami a kedvencem volt, azok a noteszek és tollak. :D 
Mindenki tudja, hogy írószermániában szenvedek, úgyhogy eléggé megdobogtatta a szívemet. :D 
Mondjuk az áruk is, mivel 3 ezer ft volt 1db toll. :D
Hát így nagyjából ennyi lett volna a gyors Japán napos látogatásunk Levivel. 
A képek minőségért előre is bocsánat, de egy kis kompakttal készültek, úgyhogy ezért annyira pixeles, homályos, meg csúnya mivel nem vakuztam. :D 
Próbáltam kicsit feldobni a képeket, hogy hangulatosabbak legyen. :D wehehe

Volt valaki még közületek Japán napokon? :)
Ki hogy érezte magát? 






11 megjegyzés :

  1. Én ott voltam. A végéig. Kb, fél 12 felé értem oda. Én is ettem szusit és nekem is nagyon tetszettek a Kimidoll-os termékek. Nekem a mobil díszek tetszettek a legjobban. Amúgy én nem felpróbáltam hanem vettem is jukatát. A felpróbálást meghagytam a barátnőmnek. Amúgy én se tudok bánni a bonsai-okkal. Az elelőző lakásunkban kettőt is kinyírtam. A harmadik csak azért maradt meg mert az egy ismert szobanövény bonsai fazonra növesztve. A Gésa előadást láttátok? Mert én igen az új kis julkata-mban néztem kb. a feléig. Azért csak addig mert a barátnőmön akkor volt a kölcsön jukata és jobbnak látta visszaadni. Miután visszaadta nekünk mennünk is kellett, hogy elérjük a vonatunkat hazafelé. Amúgy én a jukata mellett szert tettem egy nagyon szép legyezőre és egy origami darus fülbevalóra is. Az igazat megvallva a múltkori email után én kifejezetten azért mentem fel a rendezvényre, hogy jukatát vegyek. Én nagyon jól éreztem magam és a rendezvény is tetszett. Majd kapsz privátban képet rólam és a barátnőmről mivel magamról nem csináltam külön képet mert úgy is a sajátom a jukata. Lisianthus

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Lisianthus! ^_^

      Jaj nagyon örülök, hogy te is ilyen jól érezted magad! :)
      Én is úgy vásároltam volna valamit, (főleg kimmidoll cuccot),
      de sajnos ameddig nincs munkám, nem költekezhetek. :(
      Mi csak egy 1,5 órát voltunk a rendezvényen.(szombaton)
      A Teaszertartást néztük végig, aztán a párom enni akart. :D
      Utána pedig pont szünet volt, úgyhogy a nézelődés után sajnos el is jöttünk.

      Hát igen a bonsai nekem is hasonló módon viselkedett eddig. Pedig elolvastam róluk egy könyvet is, locsolgattam, és a fényhez raktam, de 3 hónapon belül lehullajtotta az összes levelét, aztán pedig láttam, hogy a kérge pha és penészesedik. :( Nem is értem, hogy mi lett vele.


      Úh, nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen Yukatát sikerült venned.
      Nekem meg ki is ment a fejemből, hogy lehet a Japán napokon yukatát venni. Áh, de süsü vagyok. Obit is sikerült találnod hozzá? :))
      A képet pedig nagyon várom az emailemre. ^_^

      (óhh zok az origamis fülbevalók, de aranyosak voltak!!)


      XoXo
      Annie

      Törlés
  2. Azt elfelejtettem az előbb leírni, hogy én is szombaton voltam ám a rendezvényen. Lisianthus

    VálaszTörlés
  3. Érdekes rendezvény lehetett, én még sosem jártam ilyesmin :)
    A szusinak amúgy abszolut nics az a hagyományos halize, ezért szerintem az is megszeretheti aki amugy nem szeretia hasonlókat. Én nagyon szeretem, nálunk tegnap pont szusi volt a menü ebédre:P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia fairyland!

      Egyszer eljöhetnél! :) Nagyon jó kis hely, és barátságos mindenki. ^^
      És a sushi ára is tényleg eléggé kedvező, sokkal olcsóbb, mintha étteremben vennéd. :D Jó persze annak is megvan a hangulata, de az ára is elég borsos. :D
      Itt meg ugyan műanyag tányérba kapod a sushit, de ez is egy másik feeling. :D

      Hát én azért éreztem ezen a hal ízét. (főleg a nori olyan halízű xD )
      :D Mondjuk én nagyon válogatós vagyok. Teától kezdve a mazsoláig, a méz és lekvár, mindenféle hal, ezek abszolút tiltólistán vannak, de nagyon próbálkozom, hogy megváltozzon az ízlésem, mert, ha egyszer kijutok Japánba, nem akarok állandóan finnyáskodni mindenre. :D

      Törlés
    2. Egyszer szivesen elmennék :)

      Én most Japánban vagyok, itt kevésbé halizű a szusi vagy legalábbis nem az otthon szokásos haliz, sőt sokfélén nincs nori sem. Ha nem szereted a hal izét, akkor is van sok dolog amit ehetsz, bár tény hogy sokkal könnyebb ételt találni ha szereted :)

      Törlés
    3. Japánban?
      Oh akkor te vagy az a látogató. :D Láttam ám jobb oldalt a Japán zászlót, gondolkoztam is, hogy vajon ki olvassa a blogom Japánból.
      De jó neked. : )
      Sajnos most még az egyetemre kéne gyűjtenem a következő 1 évben, hogy meglegyen a tandíj, szóval egy darabig tuti felejtős a Japán út.
      Amúgy megkérdezhetem, hogy hogy szoktál kiutazni?
      Csoporttal, egyénileg avagy sulival? : )

      Ha nem publikus, akkor írhatod privátban is, csak kíávncsi vagyok. ^^ hehe


      Hát itthon eddig egy halféle sem ízlett, úgyhogy remélem, hogy kint másmilyen. A rákkal még szemezgetek, az nem lehet olyan rossz. :D

      Törlés
    4. Ösztöndijjal a legkönnyebb, és talán a legolcsóbb kijutni :)
      A többit privátban :)

      Törlés
    5. Szia! ^^
      Írtam is vissza emailben! :)

      Törlés
  4. Kedves szerki! Én is voltam kint a Japánnapokon. De ,mivel látom, h a te képeiden egyiken sem vagyok rajta még véletlenül se gondolom nem pénteken lehettél kint. Köszi a kommentet. végre egy értelmes komment. bár nem az volt a baj, h névtelenül kommenteltek, az lett volna a kisebbik baj, a nagyobbik baj meg az volt, hogy elég sok hazugságokat pletyiztek rólam. Olyan hülyeségeget, hogy aztat nem is tudod elképzelni se. ja, és a japánnapokon nem te voltál az aki rámköszönt úgy teljesen véletlenül? Ja és még valami! Jössz a szombati conra? Én ott leszek? Milyen irányból jössz? Nem tudnánk a Keletiben talizni a pályaudvaron?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Igen mi szombaton voltunk kint, de csak 1,5-2 óra erejéig.
      Hát igen, olyan emberek akiknek nincs életük, szeretnek a máséval foglalkozni. :)
      Rá se ránts.

      Szerintem nem én voltam, aki rád köszönt. : )

      Sajnos a con-ra nem megyek/mentem, mert dolgoztam, plusz anyagilag sem állok úgy, hogy meg tudjam venni a jegyem. :)

      Remélem te azért jól érezted magad! ^^


      Annie

      Törlés

Kedves olvasóm!
Nagyon örülök, hogy írtál kommentet!
Amint tudok vissza is írok! <3

XoXo
Annie

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...