#000000MENü

Drop Down MenusCSS Drop Down MenuPure CSS Dropdown Menu

2013. júl. 28.

My Diary - Életmódváltás 4. hónap





Sziasztok!
Régen volt már beszámoló a diétámról, edzéseimről és ilyesmi. 
És nem, még mindig nem adtam fel. :) 
Ahogy a címben is látjátok pont a héten volt 4. hónapja, hogy elkezdtem ezt az egészet. Egyik nap felkeltem, aznap még egy sütivel kezdtem, aztán a süti után elkezdtem edzeni és az étkezésemet rendszeresen figyelni, és számon tartani a kalóriákat a Kalóriabázis oldalán. A mai napon elértem a 60 kilót is, aminek nagyon örülök, mert ezzel már -10 kg-nál járok! ^^ Persze messze van még az álom 55, de mindent beleadok, hogy sikerüljön. :)
Nem mondom, hogy kezdetben nem volt nehéz megállni, hogy ne menjek be egy McDonalds-ba, amikor pár óra Budapesten mászkálás után már legszívesebben bármit felfaltam volna, ami az utamban kerül, de mondhatni sikerült megálljt parancsolni magamnak. 
Nem mondom azt sem, hogy a 4 hónap alatt nem ettem gyors kaját  de általában ez akkor fordult elő, amikor pl. barátnőmmel kora délutántól este 10ig sétálgattunk a fővárosban, és már előző nap tudtam, hogy be fog csúszni egy gyorskajálda, mert nem fogom tudni elvinni az ebédemet ebben a nagy melegben, mert az összes hús 5 percen belül megromlik. 
Meg néha amikor nem ettem egész nap semmit és már eléggé éhes voltam,
 de a vacsira még várni kellett, akkor egy-két háztartási keksz is lecsúszott. :D 
De ezt is becsülettel vezettem a kalóriabázison, és az 1100-es kalória limitemet nem szoktam túllépni. 



Szóval mondhatni tervezett csalásaim azért voltak így 1 hónapban 1x maximum, plusz van még a "Töltőnap" nevezetű dolog, ami általában 20 naponként következik be, mivel a tartós diéta alatt az anyagcsere belassul,  ezért érdemes 1 nap a szokásosnál több szénhidrátot fogyasztani. 
Pl. ilyenkor ehetsz egy pizzát, vagy valami tésztás ételt. 
Persze a  a felesleges finomított cukrot ezen a napon is felejtsük el, és a zsír mennyiségén se változtassunk.
Szóval ilyenkor "bűnözős napokon" azért ne tömjünk magunkba 5 tábla Milka csokit,
 mert az nem célravezető. 
A diéta alapköve az aranyközépút. Ne egyél túl keveset, de ne is egyél túl sokat. Amilyen egyszerűen hangzik olyan nehéz betartani, pedig higgyétek el pár hónap után már nehezedre fog esni egy egész 32cm-es pizza megevése, ami a diéta előtt viszont lazán eltűnt a tányérodról. :D



Általában a diéta alatt azt mondják, hogy ne együnk gyümölcsöt, mert csak fölösleges szénhidrát van benne, de én azt mondom, hogy nyáron szerintem igazán megengedhetjük magunknak a jó öreg dinnyét vagy az epret. Nem hiszem, hogy többet ártunk vele, mint egy csokival. 
Főleg akinek nem elsődleges célja a gyors fogyás, hanem lassan szeretne egészséges életmódra váltani, akkor abból az étrendből a gyümölcs szerintem kihagyhatatlan. 
Nem beszélve a napi egy marék manduláról, ami szintén a nagyon zsíros magfélékhez tartozik, de kimutatták, hogy a sózatlan magfélék egyáltalán nem ártalmasak, és a hiedelmekkel ellentétben nem okoznak pattanásokat sem. Persze mindenki veszi a sózott szotyikat meg a mandulát vagy pisztáciát, és bevág belőle egy zacskóval és akkor csodálkozik, hogy másnap kipattog tőle, de nem győzöm hangsúlyozni, hogy mértékkel kell enni ezekből is. Nem tiltott listás magok ezek, de figyeljünk oda, hogy csak egy kis maréknyit együnk belőle, szigorúan só nélkül!



Ha te is azok közé tartozol, akik formálódni is szeretnének, tehát feszes hasat, formás combokat, akkor a fehérjedús étrend kihagyhatatlan a diéta alatt. 
Ha komolyabban edzel, akkor az előre legyártott por formában kapható  fehérjék segíthetnek az izmosodásban. Ma már rengeteg fajtát lehet kapni, olcsóbbat és drágábbat is.
( Pl. LifeTilt fehérje, BioTech, Scitec ) Ha nem tudunk edzés után minimum 100-150 gramm csirkemellet megenni, akkor érdemes beszerezni fehérjét, amit edzés után kell elfogyasztani. 
A fehérje ugyanis táplálja az izmokat. Enélkül csak csont és bőr lennénk. :)
A fehérjebevitel mellett persze figyelni kell a zsír és szénhidrátbevitelre is. 
Ha nem szeretnénk vele bajlódni, akkor a kalóriabázisra rábízhatjuk a számolgatást, ugyanis a termékek mindegyikén fel van már tüntetve a szénhidrát és a zsírtartalom is, szóval könnyedén megkaphatjuk a napi eredményünket. 
LifeTilt szerint nagyjából ilyennek kéne kinéznie a tápanyageloszlásnak a biztos fogyás érdekében.

Irányértékek:
*150g szénhidrát
*38g zsír
*122g fehérje


A képen is lehet látni, hogy milyen különbség van fittség és vékonyság között. 
Tudom, hogy sokan még a kép alapján is a jobb oldali lány alkatára voksolnának, de ez a külső egyszerűen nem egészséges. Sokkal szebb a tónusos izomzat, a nőies formák, amiket csak súlyzós edzéssel lehet elérni. 
Szánjunk elegendő időt az edzésre. Sokszor fáradtan is érdemes végig csinálni, mert amikor befejezted, sokkal jobban fogod utána érezni magad. Jobb lesz a pihenés is, egyszóval felüdülés lesz a végén. És még büszke is lehetsz magadra, hogy ismét végigcsináltad. 
Amilyen tevékenységet folyamatosan, rendszeresen csinálunk, egyszerűen ösztönössé válik,
 az életünk része lesz, és hiányozni is fog. 
Én pl. általános iskola óta fel voltam mentve futás alól, mert mindig a szédülés kerülgetett 1-2 kör futás után, szóval mondhatni a nulláról kezdtem el a dolgot felépíteni így 21 éves fejjel. 
Reggel 6 órakor felkeltem és elmentem a volt iskolámba lefutni a 12 kört, ami régen nem ment. És sikerült is, méghozzá elég jó idő alatt, pedig aznap futottam először ennyi év után.
Megnéztem google-n a futás arányokat, mi számít jónak mi rossznak, és pont a "jó" kategóriába estem, mert 14 perc alatt futottam le azt a távot. Ti is tűzzetek ki célokat magatok elé, hogy aztán amikor eléritek jó érzéssel töltsön el. Ne akarjatok egyből óriási súlyokkal edzeni, mert kudarcra lesz ítélve az egész edzés. 
Folyamatosan építsétek fel az edzést, és, ha úgy érzitek, hogy az 5 kilós kézi súlyzó már könnyű, akkor váltsatok 6-8 kg-ra, és még a sikerélmény is meglesz. :)
Holnap szurkoljatok mert megyek megdönteni a 3 km-es időt futásban. :D 


A másik fontos dolog az edzés mellett a víz
Sajnos én is elég nehezen tudom rávenni magam a vízivásra, pedig manapság már 1-1,5 órákat is edzek, ami komoly vízvesztéssel jár. Főleg ilyen melegben. 
Én azt javaslom nektek, ha szintén ilyen típusok vagytok, mint én, hogy napi 1 liter vízzel is bőven megelégszetek, akkor csináljátok azt, hogy ha nem is vagytok szomjasak, akkor is óránként, vagy félóránkét toljatok szépen lefele egy pohárnyi vizet. Aki aktívan edz, főleg súlyzós edzést csinál annak napi szinten azért a 2,5 liternek minimum meg kéne, hogy legyen. 



A mérleg kérdés megint más téma. Sok nő/lány a diéta alatt csak a mérlegnek él, miközben a tükörképét nem nézi meg alaposan. Hiába fogytál le csak és kizárólag a diétától 50 kilóra, ha a bőröd csúnya lett, nem feszes, és tiszta narancsbőrös vagy, mert sportolásra viszont nem fektettél energiát, "mert minek?" alapon. 
 Szerintem túl nagy jelentőséget adunk a mérlegnek (köztük én is) , holott, ha kitartóan edzünk, és nem csak kevesebbet eszünk, akkor a testünk formálódását, átrendeződését is kéne figyelnünk a mérleg mellett. Én is sokszor beleesek abba a hibába, hogy hónapokig edzek, és már 15 kg mínusznál kéne tartanom a számításaim szerint, de csak 10 ment le a mérleg szerint. Viszont amikor így elkeseredek a számok láttán, akkor pont nem jut eszembe, hogy én azért elég keményen csináltam a súlyzós edzéseket. És, hogy már a karomon is gömbölyödik az izom, és bizony annak a plusz izomnak is van ám súlya. 
Szóval ilyenkor jól kólintsuk magunkat fejbe, és dicsérjük meg magunkat. Álljunk a tükör elé, és nézegessük a kisebb combunkat, a feszesebb fenekünket, és ne keseregjünk. 
Erre az én személyes tippem a "fotónapló" vezetése. 
A kezdetek óta csinálok fotókat a testemről, mert tudom, hogy mivel magamat állandóan látom, így nem fogom észrevenni a változást. 



Képeken viszont nagyon jól tükröződik az elért eredmény, úgyhogy bátran csináljunk magunkról fotókat elölről, hátulról, oldalról. Majd képszerkesztő segítségével mindig rakjuk egyik oldalra a kezdeti képünket, a másik oldalra pedig a jelenlegi helyzetet. :)
Nekem sokat szokott segíteni, amikor így össze vagyok esve az elkeseredéstől, hogy még mindig nem vagyok az álom 55 kiló, amit el szeretnék érni. 


A fotónaplóm tehát valahogy így néz ki. :D
Ez a combom egyik részlete amúgy. 
( Huha, remélem ez még nem számít durva képnek >.< ) 
Bár elég durván néz ki a "Before" képen lévő lábam. xD
 Direkt ott fotóztam le magam, ahol a legjobban narancsbőrös voltam. A bal oldali kép márciusban készült. A jobb oldali kép pedig 1 hónappal ezelőtt.
Lehet, hogy azóta még jobb a helyzet narancsbőr téren. 
Bevallom a narancsbőrre az edzés mellett még rásegítettem, ugyanis vettem Eveleine márkájú bőrfeszesítő krémet. Már a 2. tubust fogyasztom. Ha gondoljátok írhatok róla tesztet. 
Plusz a diétám első hónapjában kávézacc + olaj keverékével dörzsöltem be az egész lábam és a hasam, minden edzés után. :D Úgyhogy nem lehet kizárni a krémek segítségét sem. 
A Sweetsation Therapy-tól is kaptam egy bőrfeszesítő krémet, amiről hamarosan jön majd teszt, amint elfogyott. :)



Szóval csajok a durva narancsbőr legjobb ellenszere a guggolás és kitörés!
Guggoljatok amennyiszer csak lehet, ha nem fáj tőle a térdetek. 
A sarkatokra figyeljetek! A földtől nem szabad felemelkedniük, úgyhogy erre figyeljünk, különben nem hatásos a gyakorlat. Naponta lehet emelni a guggolás adagokat. Elsőnek kezdjünk 30 darabbal, majd másnap 35db, és így tovább, ahogy csak bírjuk. : )
Meg fogjátok köszönni higgyétek el! 





Ne adjátok fel! Nem olyan nehéz egészségesebben élni. 
Ha nincs komolyabb egészségügyi problémád, 
akkor általában csak a lustaság és a nemtörődömség kérdése.
  ( + a munkáltatóké, akik napi 12 órában dolgoztatják a szegény embereket, hogy aztán véletlenül se maradjon energiájuk edzeni. )
Ha még most elkezded a változtatás,  a jövő nyarat már új emberként élvezheted. :)
Ha pedig kérdésetek van, vagy csak nem bírjátok elkezdeni a dolgot, nyugodtan írjatok! ^^


XoXo
Annie

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Kedves olvasóm!
Nagyon örülök, hogy írtál kommentet!
Amint tudok vissza is írok! <3

XoXo
Annie

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...