#000000MENü

Drop Down MenusCSS Drop Down MenuPure CSS Dropdown Menu

2012. dec. 3.

Dorama ajánló - Winter Sonata


Sziasztok!
Elég régen volt már ajánló, úgyhogy arra gondoltam, 
hogy most elhozok nektek egy-kettőt. :D
Első ajánlóm alanya a Winter Sonata című koreai dorama. 
Ezt a sorozatot még 2-3 éve néztem meg, ráadásul pont télen. :D 
Akkoriban nagyon fogyókúráztam és az itthoni ellipszis trénerünkön 
tekertem miközben néztem a filmet.
 ( 1 órás a film!! Majdnem meghaltam a végére >.<" )
De szerencsére nagyon jól lekötött, úgyhogy ritkán kellett megállnom levegőt kapkodni. :D
  Ajánlom mindenkinek ezt a módszert, 
hogy nézzen érdekes sorozatot miközben tornázik. :D xD


A film műfaja romantikus, dráma. Ki gondolta volna, ugye? :D
20 részes, és, mint mondtam minden rész 1 órás. 
A sorozatnak 4 főszereplője van, a többiek csak mellékszereplőként
 vannak jelen a történetben, és nem is csinálnak semmi jelentőset, 
úgyhogy őket nem említem meg. 


Történet:
Kang-Joon-san egy új középiskolába érkezik, ahol meg szeretné találni az édesapját.
 Az anyja híres előadóművész, aki ritkán találkozik a fiával, és ráadásul nem hajlik arra,
 hogy megossza Joon-sannal, hogy ki is az igazi apja. 
A történet másik két főszereplője Ju-Yin és Kim Sang-hyuk,
 akik közeli barátok, de Kim-Sang-hyuk persze többet szeretne Ju-Yin-tól. 
Ju-Yin összebarátkozik az új fiúval Kang-Joon-sannal, 
amire Sang-hyuk és az utolsó főszereplő, Chelin is nagyon féltékeny lesz. 
A kezdeti ellentét ami Joon-san és Ju-Yin közt van, 
később egy baráti összejövetelen szorosabbá válik, és itt indul el a két fiatal szerelme. 
Ami nem tart sokáig, mivel a fiú váratlanul eltűnik. 
Ekkor a sztori előrelép 10 évet, és a régi barátok újra találkoznak. 
A találkozás oka Ju-Yin és Sang-hyuk közeledő esküvője.
 Ju-Yin persze nem felejtette el teljesen a középiskolai szerelmét, Kang-Joon-sant,
 de a sors úgy hozta, hogy Sang-hyukkal köt házasságot. 


A partin Chelin bemutatja új barátját, aki nagyon hasonlít 
Kang-Joon-sanra, viszont a jelenlévők közül senkit sem ismer csak Chelint. 
Ez a dolog nagyon felkavarja Ju-Yint, hirtelen nem is tud mit kezdeni a helyzettel. 
Később az "új fiú" és Ju-Yin egy munkahelyre fog kerülni,
 ami csak hozza a további kételyeket és bonyodalmakat. 


Vajon hova tűnt Kang-Joon-san, és ki ez az idegen, aki ugyan úgy néz, ki mint ő?
Ha megnézitek ez mind, mind ki fog derülni. :)


Nekem nagyon tetszett ez a dorama, gyönyörű szép jelenetek vannak benne. 
A táj megjelenítése is nagyon szépen van kivitelezve.
 A színpompás ősztől kezdve a tél szépségéig,
minden szépen kidolgozott ebben a doramában. 
Igaz az embernek kicsit olyan érzése van, 
mintha egy brazil szappanoperát nézne, már ami sorozatban lévő a témákat illeti, 
de mégis ez egy kicsit más. 
Egy kicsit hiányoltam a sorozatból a zenei aláfestést, 
persze van benne, de mindig ugyan az a néhány darab,
 ami a vége felé kezd unalmassá válni. 
Ettől függetlenül a koreaiak extra fogékonyak a jó sorozatok készítésére 
( a zene terén van, mit még fejlődniük), úgyhogy, 
aki téli ázsiai sorozatot szeretne nézni, otthon egy meleg ital mellett,
 annak mindenképpen ezt javaslom! ^^
Érdekesség képpen mondom, hogy a sorozat alapján anime is készült, 
de a hozzászólások szerint nem lett annyira jó, mint a film. 
Személy szerint nekem az animéből kivágott képek alapján tetszik a karakterek
 és a táj kidolgozottsága, de az, hogy maga a sztori milyen lett, nem tudom, 
mert még nem láttam, de aki látta, az firkanthatna ide egy kommentet. :) 



Magyar Felirat:
http://azsiaekkovei.hu/kdorama/winter-sonata


Videó

2 megjegyzés :

  1. Az anime sztorija teljesen megegyezik a filmével.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, hát akkor lehet, hogy az animét kihagyom. :D A film tetszett, mivel romantikus alkat vagyok, de, ha ugyan az a kettő, akkor felesleges megnézni szerintem. :D
      Nah jó max a grafika miatt lehet érdekes. :D

      Törlés

Kedves olvasóm!
Nagyon örülök, hogy írtál kommentet!
Amint tudok vissza is írok! <3

XoXo
Annie

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...