#000000MENü

Drop Down MenusCSS Drop Down MenuPure CSS Dropdown Menu

2016. júl. 25.

My Diary | BAOBOX, Ázsiacenter élménybeszámoló


Sziasztok!
Az utóbbi időben Vivi barátnőmmel voltam pár helyen, amiről még nem számoltam be, de most pótolnék is két helyet. Július 7-én mentünk , pont a szülinapomon, úgyhogy legalább nem volt unalmas a szülinapom, és mentem valamerre. :D 



Első célpontunk az Ázsiacenter volt, igaz, már mindketten jártunk ott, de elég régen, úgyhogy útba kellett ejtenünk, mert szerettünk volna lecsapni pár koreai nasira. :D Azt hiszem az első épületben már sikeresen be is vásároltunk már kb. 10 perc után. :D Vettünk mindenféle jóságot. Nyalókát, pepperot, kekszet chips-et stb. Utána egy másik helyre is átmentünk, ahol pedig vettem egy híres choco Pie-t, és egy mochi-t barátomnak, mert nagyon szereti. :D 




Itt az Ázsiacenterben még azért a nasi vásárlás után körülnéztünk, én találtam két jópofa dolgot. Az egyik egy csipkés sütemény alátét, amit fotózásokhoz fogok használni, a másik pedig egy cuki kék, rózsaszín cicás bedobálós pénztárca. Szerintem iszonyatosan aranyos, nem tudtam otthagyni. :D
A fenti képen pedig látható egy édes rózsaszín kis neszesszer, amit pedig Vivitől kaptam szülinapomra. ( Innen is köszönöm <3 )  


Az Ázsiacenterben kb 3-4 órát töltöttünk el, majd átmentünk a Móricz Zsigmond körtérre, ahol betértünk a híres BAOBOX kajáldába, ahol kínai gőzgombócokat lehet venni. Az árak szerintem szuperek. 4 gombócot és 2 zöldségpoharat 2 öntettel kaptunk meg 1200Ft-ért, (tehát 600ft fejenként) ami szerintem nagyon jó ár. Mindketten ugyan azt rendeltük, az eltérés a szószokban volt csak. :D Én édes chilis szószt kértem, barátnőm pedig földimogyorósat. A gombócainkat két ízben kértük. Az egyik currys, a másik pedig Teriyaki-s volt. Nekem egyértelműen currys volt a kedvencem, szerintem isteni. A gombócaink egyébként pirítva voltak, lehet kérni gőzölve is. :) Legközelebb azt is kipróbáljuk ez biztos. :D Egyébként voltunk még az Allee-ban is picit körülnéztünk a kozmetikai boltokban.  Vivi küldött egy képet, ugyanis a lépésszámlálója be volt kapcsolva. Összesen 8.91 kilométert tettünk meg. :D Reggel 11-kor indultunk el és este 8-ra értünk haza. :D 







Instagram képek a napunkról
Klikk tovább












2 megjegyzés :

  1. A BaoBoxot muszáj lesz kipróbálnom, már egy ideje el szeretnék látogatni oda, de valahogy soha nem került még rá sor. :D Nem is emlékszem már, hol próbáltam legutóbb gőzgombócokat, de az valami elképesztően rossz volt, szinte semmi töltelék nem volt benne. Ez a BaoBox viszont tényleg szuperül hangzik és nagyon jól is néz ki. ^_^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hidd el a Móricz-os Baoban nem fogsz csalódni. Tényleg nagyon fincsi, és omlós volt. Én 2 gombóctól teljesen be is laktam. :D Szerintem a töltelék mennyisége is jó volt. ^^ De látod is az instás képeket, hogy mennyi az annyi benne. :)
      A currys mennyei volt. Imádtam.

      Törlés

Kedves olvasóm!
Nagyon örülök, hogy írtál kommentet!
Amint tudok vissza is írok! <3

XoXo
Annie

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...