#000000MENü

Drop Down MenusCSS Drop Down MenuPure CSS Dropdown Menu

2014. jún. 17.

2014 Summer Anime Season - 2014 nyári anime megjelenések


Hai Hai!
Nyár van, ami azt jelenti, hogy jönnek a legfrissebb nyári anime megjelenések. Ezeket most én is tüzetesen átnéztem. Ha tényleg minden a tervek szerint fog haladni, és valóban a kiírt időben kerülnek vetítésre az alábbi animék, akkor remek nyári szezonnak nézhetünk elébe.
Egyik, a már jól ismert Sailor Moon crystal, ami már a tavalyi szezonban is szerepelt, ám mégis elhalasztásra került. Reméljük idén most már tényleg elindul a sorozat, nagyon kíváncsian várom már. 





► Ebből az ötösből talán az Ao Haru Ride keltette fel leginkább az érdeklődésemet, a Sailor Moon mellett, ami szerintem alap dolog, arról most nem is írnék. Az Ao Haru Ride egy igazi Slice of life, Shoujo kategória, ami többek között az egyik kedvenc kategóriám. :D Nagyon sok animét láttam iskolai élet kategóriában. Talán ezzel lehet a legkönnyebben azonosulni. Szokásos szerelmes sztorit láthatunk majd, kíváncsi vagyok tudnak-e még valami újat mutatni ebben a témában, úgyhogy izgatottan várom a részeket. :) 


► Innen egyértelműen a Free! Eternal Summer-t várom a legjobban. Nem néztem még soha sport műfajú animét, de az első évad nagyon tetszett. Régebben én is úsztam, így vadul szurkoltam a csapatoknak, amikor néztem. x'D Igazából azért vagyok kíváncsi az új évadra, mert szerintem az előző egész szépen le lett zárva, így kíváncsi vagyok, hogy milyen "drámázás" jöhet még a mostani részekben.

► A másik ami még érdekelne szintén Slice of Life műfajú, Glassip nevű anime. A sztori 6 középiskolás diákról szól, akik a nyarat együtt töltik. A főszereplő Touko Fukami életét követhetjük nyomon, akinek az álma, hogy üvegműves váljon belőle. Kicsit hasonlít így leírás alapján a Honey and Clover animére, az is slice of life és művészet kategória. Remélem ez is hasonlóan jó anime lesz, mint az előbb említett mű. Akkor biztosan meg fogom nézni. :) 


►Ebből az ötös fogatból szerintem a legtöbb animés a Kuroshitsuji: Book of Circus-t várja a legjobban. A trailer alapján a grafikára szintén nem lehet panaszunk,de kíváncsian várom, hogy ebből a történetből mit lehet még kihozni. :) 

► A másik, aminek sok lány örülhet, az a yaou műfajú Love Stage anime. A grafika gyönyörű, a bishi fiúk elmaradhatatlanok egy yaoi animében, úgyhogy szinte biztos a siker. Hogy a történet milyen lesz az majd kiderül. A trailer-ből mindenesetre kaphatunk egy kis ízelítőt, ha van kedvetek keressetek rá bátran. Van egy olyan sejtésem, hogy sok lány el fogja kezdeni ezt az animét. :D haha


► Innen a Psycho-Pass tűnik kiemelkedőnek. Főleg a férfi nem fogja ezt az animét díjazni, de a lányok se rettenjenek el, azok a lány társaim, akik szeretik az akciódús animéket, szerintem próbálkozzanak vele nyugodtan. 

► És még egy ami szerintem érdekes lehet a maga nemében, az a Rail Wars! Ez az anime a Japán Államvasutakról és egy párhuzamos világról szól. Első hangzásra abszolút felkeltette az érdeklődést bennem. Ritkán találkoztam olyan animével, amiben a vonat nagy szerepet játszik, úgyhogy szerintem érdekes lehet. 


► Rokujouma nem Shinryakusha!? nevű anime egy igazi vígjáték lesz. A főszereplőnk Satomi Koutaro egy átlagos középiskolás srác, aki beköltözik egyedül egy nagyon olcsó kis lakásba, mindössze havi 5000yen-ért. Ide pont illik is a "Túl szép, hogy igaz legyen" mondásunk, ugyanis a lakást egy "aranyos" szellem is lakja, aki az előző tulajokat is előzte. A kis lakás a rengeteg bonyodalmak miatt végül egy igazi csatatérré változik. Vajon hogy bírja ezt a főhősünk? 


► A  Shounen Hollywood-Holly Stage 49 - ismét egy olyan anime lesz, ami a művészettel foglalkozik. A címből talán le is szűrhetitek, hogy a téma a színészkedés lesz. Az animében sok fiatalt követhetünk nyomon, akik bontogatják szárnyaikat a színészkedés rögös útján.

► És végül ez a nyár sem maradhat el horror nélkül. Mindig ezeket várom a legjobban. ( *gonosz kacaj*) A Tokyo Ghoul nagyon klassznak tűnik a trailerek alapján, amiket már bárki megnézhet a youtube-on is. Ez egy jó kis misztikus, horror, pszichológiai anime lesz, ami a Slice of Life műfaj után a legkedvesebb a szívemnek. :D Egy átlagos főiskolai diák Ken Kaneki a főszereplője a történetnek, aki majdnem meghalt ezért szervet kap egy "vámpírtól" . A hősünk küzd a két énje ellen, titokban akarja tartani az egészet, de vajon hogy fog ez neki sikerülni, amikor a vámpíroknak emberi húst kell enniük, ahhoz hogy életben maradjanak? Ez érdekes lesz. A rövid ismertető a 11 kötetes mangából van, remélem az anime hű maradt végig a mangához, és akkor egy szuper sorozatot fogunk látni nyáron. *_*



► A K: Missing Kings nevű movie is idén nyáron fog majd megjelenni. (Köszi Nina, hogy felhívtad rá a figyelmet! :D ) Szerintem aki látta az animét, annak a Movie sem fog csalódást okozni. A grafika ismét gyönyörű lett. A szokásos "sci-fi" világba fogunk visszatérni, ahol a klánok, királyok történetét követhetjük majd nyomon. 


►A Cencoroll 2 érdekesnek tűnik, de már az első részt is sokan lehúzták, úgyhogy nem tudom, hogy érdemes-e egyáltalán belekezdeni. Mondjuk elvileg, csak 25 perces, mint az elődje, úgyhogy annyira sokat nem veszít vele az ember. A trailer alapján a grafika szerintem egész jó, és a kis lények is nagyon ötletesek. Lehet, hogy megnézem mind a két részt, elvégre csak 50 perc az egész. :D 



 ► A Pokemon fanoknak viszont most jó nyaruk lesz, ugyanis egy 60 perces movie-val térnek vissza. A Pokemon XY: Hakai nem Mayu a Diancie igen hosszú nevet kapta a film. A trailert megnézve a grafika szerintem elég jó lett, úgyhogy csalódni tuti nem fog senki.



► A rövidfilmek sem mozgattak meg különösebben. Talán a Yama no Susume Season 2 tűnik elfogadhatónak a Slice of Life témában. Nyilván semmi eget rengetőt nem kell várni ettől az animétől, de kikapcsolódás gyanánt lehet, hogy jó lehet. 


► És végül megjelenik pár új OVA is. Ezek közül nem tudok választani. OVA-t nagyon ritkán nézek meg igazából. :D 


Ti melyik animét várjátok a legjobban 
a nyári szezonból? 



2 megjegyzés :

  1. Hali :D Mi alapján osztottad föl az animéket, és amúgy miért nem díjaznánk a Psycho-Pass-t? Nagyon érdekelne :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A trailerek és az animék leírásai alapján a 6 közül kiválasztottam párat, ami érdekesnek tűnt, mivel rengeteg anime jelenik meg, angolul olvasható is az ismertető a képek mellett, ezért nyilván nem fogok az összes itt lévő animéről írni, mert az rengeteg idő, és úgysem olvasná el senki. :D Úgyhogy ami megtetszett, arról írtam pár szót. : ) Csak személyes vélemény, nyilván mindenki máshogy gondolja, mert én pl. nagy Slice of Life rajongó vagyok. :D De más lehet, hogy kapásból unja ezt a témát. haha

      Nem írtam, hogy nem díjaznák. Annyit írtam, hogy a férfi nem nagyobb létszámban fogja megnézni, de lányoknak is ajánlom, mert a sztorija érdekes, csak ugye sok benne az akció, amit sok lány eleve nem szeret, és ezért nem néz meg egy ilyen animét.

      Törlés

Kedves olvasóm!
Nagyon örülök, hogy írtál kommentet!
Amint tudok vissza is írok! <3

XoXo
Annie

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...