#000000MENü

Drop Down MenusCSS Drop Down MenuPure CSS Dropdown Menu

2014. aug. 19.

Júliusi Haul - Daiso, Freeman, Panda


Sziasztok!
Már nagyon rég óta nem jelentkeztem hasonló poszttal, ugyanis más dologra gyűjtöttem, plusz inkább mangákra költöttem, ha volt egy kis megtakarított pénzem. :D 
Igaz, hogy már augusztus vége van, de mostanra sikerült összeszednem azokat a dolgokat, 
amiket még júliusban vásárolgattam, illetve kaptam. 
Na, de lássuk is sorban a dolgokat! ^_^ 


Nemrég sajnos teljesen megadta magát az előző gyönyörű pénztárcám, amit még a páromtól kaptam névnapomra. Szép rózsaszín volt, nagy masnival az elején. 
Nagyon imádtam, de már teljesen levált róla a műbőr rész, úgyhogy eléggé rongyos lett mostanra.
Ezt a pénztárcát pedig anyumtól kaptam születésnapomra.
Nagyon örültem neki, főleg azért mert ez is masnis. ^^
 Imádom a masnis pénztárcákat. 



Ez a tengericsillag pedig egy Ebay-es licit eredménye. Konkrétan 200 ft-ba fájt. : )
Nyárra mindenképpen szerettem volna valami nagyobb medálú nyakláncot, és ez a tengericsillag pedig szerintem tökre nyárias. ^^ 
Pont a nyaralásunk előtt hozta a postás. :) 


Szintén ebay-es szerzemény ez a rózsaszín karkötő. Ha jól emlékszem 130ft körül lehetett, és licitáltam rá. Alapból azt hiszem olyan 200ft körül van, szóval az eredeti ára sem túl vészes. : )
Nem hiszem, hogy olyan strapabíró karkötő lenne ennyi pénzért, de majd meglátjuk. Szerintem egy egyszerű szettet nagyon feldob ez a többrétegű karkötő. 



Nah, és az egyik szerintem legérdekesebb dolog, amit eddig kaptam, az ez a japán körömmatrica készlet, ami egyenesen Japánból jött. Nemsokára ki is fogok egyet próbálni, ha végre megnő a körmöm. Sajnos pici körmökön szerintem nem annyira mutatós, úgyhogy egyelőre várom a megfelelő körömhosszt. 
Több jött, úgyhogy, ha valakinek nagyon megtetszett és szeretne belőle, az írjon,
 és vásárolhat belőle párat. ^^ 
Többféle mintájú is van. 




A következő dolog egy műszempilla ragasztó, amit azért rendeltem, mert a régi ragasztómnak fekete színe volt, és azzal így kezdő létemre elég nehéz volt bánnom. Ez is csak 2-300ft-os tétel, de nem bántam meg, mert azóta már kipróbáltam a műszempilláimat, és tényleg sokkal egyszerűbben fel lehet tenni vele a pillákat. Az előzőhöz képest kicsit talán gyengébb ez a ragasztó, nem tartja meg olyan sokáig a pillámat, de azért jó pár órát kibírt, úgyhogy ennyi pénzért szerintem tökéletes. :D 


A FREEMAN termékekről már elég sokat hallottam, igaz, hogy főleg a zabkásás változatról hallottam jókat, ez pedig szerintem még eléggé újdonság lehet, mert sehol nem találkoztam vele a drogériákban. Isteni csokis illata van, az eper csak egy picit érződik rajta, de ez nem is gond, én inkább a csokis illatokat kedvelem. :D Vegyes érzéseim vannak a maszkkal kapcsolatban. Száradás után nagyjából úgy fest tőle az ember, mintha szobor lenne. Barátom is mindig ezen viccelődik. xD 
Amikor elkezd megszáradni/dermedni az arcomon, akkor eléggé húzza a bőrömet pedig nekem inkább zsíros/vegyes bőröm van mint száraz, szerencsére lemosás után nagyon puha lesz, szóval elviselem ezt a kis fájdalmat. :D 

Amúgy a terméket egy vegyes kereskedésben találtam nem pedig drogériában. Valaki rajtam kívül használja/használta már ezt a fajta FREEMAN terméket? 



Hát ezt a cuki fém epres muffint nem bírtam otthagyni a KIK-ben. :D
250ft volt, ha jól rémlik. Nem tudom, hogy a konkrét rendeltetése mi lehet, 
mindenesetre én befogtam ékszertárolónak. :D 
Annak szerintem tökéletes, pont beleférnek a karkötők, gyűrűk. ^^



A következő termék egy japán, DAISO márkájú szenes arcmaszk. 
Az orromon lévő mitesszerek miatt vettem, mert jókat hallottam róla. Elég sok külföldi blog megemlíti, ezért mertem én is beszerezni. Az ára nem volt vészes 1200-1300ft, igaz Japánban valami 500-700ft-ért lehet kapni a DAISO boltokban. 
Egyelőre túl nagy változást nem vettem észre a használata után. 
Azért elhasználom az egész flakonnal, de a jövőben szerintem a maszk fehér társát fogom kipróbálni, az valahogy agyagosabb állagúnak tűnik, ami szerintem inkább alkalmasabb a mittesszerek kiszedésére, mint ez a fekete szenes, kicsit gumiszerű maszk.


És végül az utolsó termék egy cukiság. :D 
Ebay-es licit nyereménye.  Nagyon drága 130ft-ért sikerült megnyernem. :DD
Finom puha plüssös. Nyáron most még tuti nem fogom használni, mert nagyon meleg, de majd télen hasznát fogom venni. ^^

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Kedves olvasóm!
Nagyon örülök, hogy írtál kommentet!
Amint tudok vissza is írok! <3

XoXo
Annie

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...