#000000MENü

Drop Down MenusCSS Drop Down MenuPure CSS Dropdown Menu

2015. jún. 7.

My Diary - havi összefoglaló + tervek


Sziasztok!
Elég rég óta nem volt személyes bejegyzés, de bevallom őszintén nem nagyon volt mostanában történés. :D  Mint tudjátok nemrég voltak az érettségi vizsgák, és én ismét elmentem egy angolt megcsinálni, mivel anno nekem nem volt kötelező az emelt, hogy bejussak egyetemre. Szóval kicsit megszívtam és így újra mennem kellett. Ha már megyek gondoltam magamban, akkor megcsinálom a középfokú nyelvvizsgát, ami 60%-tól jár. Na hát arról sajnálatos módon lecsúsztam, csak 4-est kaptam. Persze örültem ennek a 4-esnek is, mivel középsuliban nem igazán volt olyan tanárunk akivel megértettem volna az angolt, és alig kaptam 3-ast a sima érettségin. Szóval tényleg nagy lépés volt, hogy most emeltből már 4-est írtam, viszonylag rövid idő alatt fejlődtem ekkorát. Kedden lesz még egy szóbelim, amitől eléggé félek, nehogy leblokkoljak, mert ugye, ha nem szólalsz meg, akkor az egész érettségid az 1-es jeggyel értékű. :D És ettől eléggé parázom most. 


Jövőhéten rögtön a szóbeli vizsgám után utazom Bulgáriába. Sajnos nem nyaralni megyek, hanem dolgozni. Egy rendezvényfotós cégnél dolgozom, és elég sokat kell jönni menni, nem csak belföldön, hanem külföldön is. Bulgárián kívül még tervben van Prága és Lengyelország. Ez utóbbi még szervezés alatt van. Ha mind a 3-ra mennem kell, nagyon kileszek, baromi fárasztó az egész,. :D mindegyik rendezvény minimum 18 órára van autóval, úgyhogy ebbe még belegondolni is rossz. Nagyon unalmas az autóban, nem lehet mit csinálni, csak rágcsálni, zenét hallgatni, nézni a tájat. Most viszont úgy döntöttem, hogy viszek laptopot, úgyhogy raktam fel rá egy csomó filmet, animét, doramát. Végre animézhetek egy jót. Annyi anime felgyűlt már amit a megnézendő listámba raktam, de a vizsga miatt már nagyon rég nem volt erre időm, inkább angoloztam helyette, vagy, ha néztem is valamit, akkor is angolul néztem filmet. Szóval viszonylag várom most az utat, talán nem lesz így ennyire unalmas. :D  Persze most 3 fiúval megyek, én leszek egyedül nőnemű, úgyhogy biztos néha szakadni fogok, ezek olyan lököttek. :D Imádom őket. Eskü ők a legjobb fej kollégáim az egész életemben. xD 



Vásárlások & Kívánságlista

Hát ennyi lett volna a kis beszámolóm. Láthatjátok, hogy tényleg nem történt velem túl sok dolog, most viszont szeretnék picit a tervekről, vásárlós terveimről is beszélni. Nemrég megint elkezdtem odafigyelni az elfogyasztott ételeimre. Megint húztam magamnak egy kalórialimitet, ami most 1167 kcal. Plusz minden másnap elmegyek a városba futni egyet, meg itthon próbálok erősítő gyakorlatokat is csinálni, hogy azért megmaradjon az izmom is. Plusz minden nap próbálok 3 liter vizet meginni, hátha ezzel még gyorsabb lesz a súlyvesztés. Mivel szeptembertől fősulis leszek ( ha minden igaz a BGF-re megyek, azt jelöltem első helyen) szeretnék néhány kilótól megint megszabadulni. Ismét a 10kg a cél, mint tavaly. Elég gyorsan megtudok szabadulni szerencsére ennyi kilótól, utána szokott baj lenni, hogy nem megy a "forma" elérése, és ugyan olyan "tohonyán" érzem magam, mint előtte. :D Tudom ez hülyeség, de nah... Aki szeretné olvasgatni a receptjeimet és a szenvedéseimet az itt megtalálja, nem akarom ismét a blogot ezzel traktálni. 



Nemrég megszerveztem az első közös rendelős EOS Lip csoportot, ami szerencsére elég jól megy. Mivel én is majd minden közös rendelésből veszek egy EOS-t, így kettő legyet ütünk egy csapásra. Én is tudok venni magamnak 1-1 darabot, és a többiek is akik szeretnének spórolni valamennyit, szintén tudnak vásárolni akár 1000, de a limitáltaknál 2000ft-al is olcsóbban. Sokkal jobban megéri mint egyedül megvenni, mert a posta is alapból nagyon drága. (még az itthoni webshopokban is) Már 3db EOS-om van. Epres, kék-áfonyás, és gránátalmás-málnás. Ezek közül az abszolút fav az áfonyás. Szerintem isteni illata van, és fincsi édes utóíze. :D 
A következő rendelésből is vettem párat. Passion Fruit, Summer Fruit és egy Kókusztejes változatot. Nagyon kíváncsi vagyok rá, főleg a limitált Passion Fruitra. ^^ 
Ha kíváncsiak vagytok valami tesztre róluk, ízek szerint, írjatok kommentet. :)
A csoport ahol velünk együtt tudsz rendelni: https://www.facebook.com/groups/774672225963415/



Ezen kívül tervbe van véve az új laptopom megvásárlása. Nagyon úgy tűnik, hogy most nyáron az utolsó 3 rendezvényes fizetéssel már meg tudom vásárolni magamnak a drágaságot, amire olyan nagyon vágytam. :D Ez pedig egy Lenovo Z50-es gépecske. Mivel főleg multimédiára használom a gépet, ez a gép kapta a legjobb minősítést az adott árkategórián belül. 
Már csak azt nem tudom, hogy fehér vagy ezüst legyen. Szerintetek??



Természetesen nem múlhat el úgy év, hogy ne hódoljak egy kicsit a Japán iránti szenvedélyemnek. Ez most főleg manga formájában fog szerintem megvalósulni. 
Nemrég óta kapható a NANA 18. része, úgyhogy mindenképpen szeretném beszerezni a nyáron, hogy elolvashassam. Már a 16. résztől le vagyok maradva, és csak állnak ott szegények a polcomon. A tanulnivalók miatt nem volt sok időm az olvasásnak se hódolni, pedig imádok könyvet olvasni. Na, de majd most nyáron! ^_^
A másik manga pedig a Love*Com lenne. Igazán üdítő sorozat, nagyon vicces, abszolút kedvencem marad. Sajnos már a 11. résznél jár, úgyhogy bele kell húznom. : D




A nyárra szeretnék egy szép, lenge fekete pólót. Tudom, hogy a nyár meg a fekete nem pont két jó barát, de annyira jól fel lehet dobni egy szép statement nyaklánccal, kiegészítőkkel, hogy ez MUST HAVE darab. Sajnos sehol nem találtam még kicsit "különlegesebb" fekete pólót, csak ilyen sima testhez simulósat, az meg engem inkább valami otthoni/edzős pólóra emlékeztet, mint vagány utcai viseltre. Szóljatok, ha láttok hasonlót, mint ami a képen van.



És végül egy kis koreai termék. Az ETUDE HOUSE termékekről amúgy is szinte csak jó véleményt lehet hallani, de erről a Face Conditioning Cream - nevezetű termékről mindenki áradozik. Különösebben soha nem fektettem túl nagy hangsúlyt az arcbőröm ápolására. Vagyis azon kívül, hogy pattanásokra használok lemosót/radírt, meg néha 1-2 natúr kozmetikumot, ha nagyon pattis a bőröm, akkor teszek arra a problémás területre. De úgy, hogy így estére/reggelre felrakni egy teljes arcápoló terméket, olyan még nem igen volt, mivel a pattanásaim kívül nincs túl sok gond a bőrömmel. Talán a T vonalban való zsírosodás, de arra már ezer mattítós cuccot kipróbáltam, és semmi értelme, nálam nincs hatása. Szóval ezt az arcápolót lehet, hogy ki fogom próbálni, mert nem árt egy kis extra bőrápolás. 


És végül egy termék, amit nem vettem és nem is kívánságlistás, hanem a www.justasia.hu oldaltól kaptam a segítségemért. : )  Én fogom személyesen átadni a mostani ingyen szállítás-os akcióban résztvevő emberek rendeléseit. :)
Mindenképpen fogok hozni róla tesztet, már nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy milyen, ugyanis a kefe része nagyon fura, teljesen más, mint amiket használni szoktam. A csomagolás pedig megvett kilóra. Hercegnős design. :D 


Hát ennyi lenne az én "kis" kívánságlistám a nyár végééig. Nektek van olyan dolog, amit most anyáron mindenképpen be szeretnétek szerezni? 

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Kedves olvasóm!
Nagyon örülök, hogy írtál kommentet!
Amint tudok vissza is írok! <3

XoXo
Annie

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...