#000000MENü

Drop Down MenusCSS Drop Down MenuPure CSS Dropdown Menu

2017. júl. 6.

[FASHION] Fűző (Corset) piercing, fájdalom nélkül!


A visual kei, gothic lolita, és más kicsit extrémebb stílus kedvelői most bizony fel fognak sikítani az örömhírtől. A corset piercing típus igazán bevállalós embereknek való, hiszen egy alkalommal, 4-8 vagy több piercinget is a combba, hátba, karba helyeznek, majd fűző stílusban befűznek egy szép selyemszalagot, masnival megkötve a végén. Igazán fájdalmasnak hangzik ugye? Az is!




Yuri YUMETSUKI viszont megalkotta a fűzős harisnyát,
hogy anélkül is hódolhassunk a fűzőszenvedélyünknek, hogy fájdalmas beavatkozásban legyen részünk. Az első kiadású harisnyákat Yuri még egyedül,saját kézzel csinálta, ami 2016-ban jelent meg, de néhány perc alatt elkapkodták az összeset, és csak most 2017-ben jelent meg újra, immáron több színben és stílusban. Vádlin és combon elhelyezkedő fűzős változatot is tudunk venni. A szalagok színeivel is tudunk variálni. Van piros, fehér, kék, fekete, lila szín is. Maguk a harisnyák pedig két színben, nude és feketében kaphatóak.


Megvásárolható a VVSTORE oldalán LINK
Az ára kissé borsos 6200 JPY.

Forrás: http://kawaiiplanets.com/37643

1 megjegyzés :

  1. Na, így már sokkal jobban tetszik a lábon lévő fűző ötlete. :D
    Jól néz ki, az egyszer biztos, és örülök neki, hogy lehetőség van ilyen módon is hordani.

    VálaszTörlés

Kedves olvasóm!
Nagyon örülök, hogy írtál kommentet!
Amint tudok vissza is írok! <3

XoXo
Annie

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...